Gazdag hagymaleves Lándzsahegy Fogadó módra

 Varázstolvaj

Egy régóta érlelődő világkép. Ahol a a régi civilizáció gépeit varázstárgyaknak hiszik. Egy steampunk felhővárosba helyezve. De történetileg a császár új ruháját utánozza.

Kéken ragyogó felhők fölött, zászlókat lengetett a szél. Kellemes nyári fuvallat suhant keresztül az alsóváros utcáin. Az őr a Nap toronyban félreverte az első negyedes harangot. Elkezdődött a reggel, mert felhővárosban egyedi az idő, mint sok minden más is. Nem a földi városokéhoz hasonlóan mérik az idő múlását. Amint a nap sugarai a város peremét elérik, és a Nap torony egy meghatározott szögébe esnek, a szolgálatot teljesítő őrszem kongat egyet. Alsóváros lakói már nagyban sürögtek-forogtak. Igaz hozzájuk ér el legkésőbb a nap fénye, mégis ők azok, akik már a sötétben is talpon vannak, hogy felső város polgárai számára biztosítsák a zavartalan kiszolgálást. Talán érdemes megemlíteni Felhőváros egyik nevezetességét, ami számtalan csodálatos masinának, letűnt korok gépezeteinek, egyesek szerint varázstárgyaknak ad otthont. Mások csak ócska bazárnak hívják. De a szemfülesek számára mindig akadnak itt kincsek. Különösen nagy hírnévre tett szert, egy varázsműves. Aki a szóbeszéd szerint képes uralni az ősi mágiát, és a sötét gépezeteket élettel tölti meg. Még Felsőváros tudósai sem értették meg igazán, hogyan is működnek ezek a gőzgépek. Vagy ha értették is biztos nem osztanák meg holmi alsóvárosi köznéppel. A mester tisztában volt kivételes és megbecsült helyzetével. Senkinek sem volt hajlandó elárulni a gépek titkát. Műhelyét éppen ezért gondosan elzárta a nyilvánosság elől. Feljavított tárgyainak külön teret biztosított. Messze földről sereglettek kis üzletébe, rangosabbnál rangosabb vevők, hogy valami különlegeset vigyenek haza. De ha engem kérdeztek már az is elég különleges, hogy egy város, képes repülni. De ez olyan hatalmas falat volt az emberek számára, hogy megértése elveszett a megszokás ködében. Úgy tartották a mester az utolsók közül való, aki a régi varázslatokat még ismerte, és tudása mesterről tanítványra szállt. De titkát még senkinek sem merte kiadni.

Különleges nap volt a mai. Mivel nyárközepe volt. A város életében a napforduló mindig az új kezdetet jelentette, egy új év kezdete. Ilyenkor a városban hatalmas ünnepségek vették kezdetüket. Rengeteg idegen érkezik a városba és a figyelem is jócskán lankad. Kiváló alkalom egy tolvaj számára, de nem is akármilyen tolvajnak.

Lexa nem félt a magasságban. Lelke tele volt kalandvággyal. Habár tilos volt a tornyokra kimászni, ő az összes létező szabályt megszegte már. Hosszú göndör haja szorosan be volt fonva. Kellemetlen tud lenni, ha ugrás közben beakad valahova. Fején egy hatalmas szemüveg, aminek több funkciója is volt. Egyszerre védett a szél és a nap ellen. De különleges tulajdonsága, hogy meglátta vele a varázslatot. Még az egyik romvárosi kutatóútján guberálta. Azóta elválaszthatatlanul hozzánőt a fejéhez. Hatalmas térképtáskájából kis lapot húzott elő, majd nekiállt jegyzetelni a nagy bazárban kihelyezett őrszemeket. Az égen hatalmas léghajók úsztak el. Királyi diszlobogóval ellátva. De akadtak köztük kereskedő és szállító hajók is. Bőre engedett szürke gatyája, ami úgyszintén a mozgást könnyítette, inkább emlékeztette messziről egy lengő zászlóra, mint emberi alakra. Így kevésbé kellett félnie attól, hogy kiszúrják az őrszemek.

Egyedül dolgozott. Többször hívták, hogy társuljon más csoportokkal, de ő mindet visszautasította. A magasság volt az élete, és nem is igazán bízott másokban. Szülei jómódú polgárok voltak a felsővárosban. Apja varázsműves volt, ő szerettette meg vele a mágiát. De egy varázstárgy feltárása balul ütött ki, kis híján felrobbant egy repülő negyed. Lexa mindenét elvesztette. Kénytelen volt egyedül megküzdeni az alsóbb szintek sötét útvesztőiben, ahol igazán kemény, de talpra esett ember lett belőle. A mágiába egyszerre volt szerelmes, és gyűlölte azt. Mert a varázslat volt a kapocs, ami a szép dolgokhoz kötötte, ugyanakkor átok is, mert elvette a családját. Ezért nem akarta sohasem elhagyni Felhővárost. És legmagányosabb pillanataiban reménykedett egy csodálatos varázslatban, ami talán visszafordítja az időt és mindent előről kezdhet. Akkor majd mindent rendbe hoz.

A napforduló számára is különleges esemény volt. Élete legnehezebb feladata előtt állt. Egy megbízást kapott az Óvárosból, hogy lopja el a valaha élt legnagyobb varázsműves titkát. Az év egyetlen napján, egyedül ezen a napon nyitja ki mágikus zárjait és enged be látogatókat műhelyébe. De azt a kevés kiválasztottat is hatalmas gépszörnyek figyelik, akik fura, ismeretlen nyelven kommunikálnak egymással. A mester pedig mintha csak kutyáknak parancsolna, egyetlen pálcával képes őket irányítani. Mi ez, ha nem tiszta mágia?

Lexának esélye sem lett volna bejutni, mint meghívott vendég. De hát éppen ezért kapta ő a feladatot. Már régóta szeretett volna bejutni a mester tornyába, magáénak akarta tudni a titkot, amivel a mágiát irányítani lehet, és akkor végre maga mögött hagyhatja Felhővárost. Új életet kezdhet valahol máshol, talán még egy új varázsműves műhelyt is nyit.

Felhőváros házainak volt egy titka, amit csak kevesen tudtak. Vagyis a legtöbb ember csak babonának hitte és nem foglalkozott vele. Magukban a házakban is varázslat működött és ha az ember nem vigyázott, akkor gonosz szellemek jönnek elő éjszakánként, hogy a tulajdonost kísértsék. Lexa tisztában volt vele, hogy ezek a „szellemek” a város építőinek a szellemei. Akik azért járnak vissza kísérteni, mert régi otthonukat akarják visszakapni. Ebben bízott a mai napon is. Mert már volt rá példa, hogy egy ilyen szellemet rá tudott venni, hogy nyissa ki háza ajtaját. Így ő könnyedén besurranhatott, és kirámolhatta a lakást. De pont a legnagyobb varázsműves ne tudna az ősi lakók létezéséről? Minden esélyét erre tette fel. A Nap toronyban az őr az utolsó, negyedik kongatásra készült. Amikor a nap utolsó sugarai túlhaladnak a peremen akkor kezdetét veszi a tűzijáték, és az ünneplések. Feszült pillanatok, csak egyetlen ugrás. Felrobbant az első rakéta. Ez a jel. Lexa halálmegvető bátorsággal egyenesen levetette magát. Ingujjába illesztett kis ernyők fékezték a zuhanását. Olyan látványt keltett, mint egy falevél, amit könnyedén fúj a szél. De ő pontosan tudta merre tart. A varázsműves tornyának a tetején ért földet, nesztelenül. A kíváncsi szemeket az éj sötétjében fel- felvillanó fényes pontok kötötték le. Nem volt sok ideje. Szemüvegének köszönhetően hamar megtalálta a szellem forrását. Majd kezének ügyes mozdulatával előhívta azt. De furcsa dolgot tapasztalt. Ilyenkor, általában elmesélnek egy rövid történetet múltbeli életükből és valami jelszót kérnek. Amit rém egyszerű kitalálni, mert elég felsorolni pár varázsigét és már ki is nyílnak. Ezeket még apja könyvéből tanulta, mesterszavaknak hívták őket, vagy valami hasonlónak. Viszont most, minden könnyedén ment. Lexa belépett az épületbe. Bent sötétség volt. Szemüvege nappal magába gyűjtötte a nap fényét, így éjszaka is látott vele. Hatalmas gépek, poros kacatok, tucatnyi könyv állt szinteken keresztül. Valahol itt kell lennie a titkos mágiának. Ahogy haladt lefelé a lépcsőn, halvány kékes fény világította meg az utat, csak Romvárosban látott ehhez foghatót, ahol szemüvegét is találta. Elhatározta követi a fényeket. Egy tágas terembe ért. Egyetlen emelvény állt csak középen, a tetején egy kis dobozzal. Félredobta minden óvatosságát és odarohant, megkaparintotta, majd kinyitotta. De legnagyobb meglepetésére a doboz üres volt. Hiába vizsgálta alaposan szemüvegével is, nem talált semmit. Épp csak egy pillanatnyi ideje volt a csalódottságra. Kigyúltak a fények, és mintha egy másik világban találta volna magát. Mégis lábával ugyanazt a talajt érezte, de most egy kis erdei tisztáson találta magát. A varázsműves jelent meg mellette, aki egy almát evett.

-Oh bocsánat, remélem nem ijesztettem rád. Szeretnél inkább a tornyodban lenni? A választ meg sem várva, egy pillanatra minden elhomályosult, és Lexa ismét azon a torony tetején állt, ahonnan pár perce leugrott. De most fényes napsütés volt. Most valahogy más a város. A házak, sokkal szebbek, az ablakokat még nem nőtte be az inda. És az emberek az utcákon mind vidámak.

-Ez varázslat. Hiszen te képes vagy visszafordítani az időt. Lexa szíve megdobbant, mert pont azt kapta amire vágyott, de most már sohasem lehet az övé.

-Nem. A varázslat sohasem létezett. Csak egy varázslat létezik. A titok, amit csak kevesen tudnak, hogy sosem volt varázslat. Amit az emberek természetfelettinek tartanak az nem több csak emlékek egy másik világból, ami már sosem jön vissza. Már nem maradtunk sokan, akik ismerik ezeknek a gépeknek a működését. A mi feladatunk az egyensúly fenntartása, az alsó és a felsőváros között. Hogy biztosítsuk a békét és a fejlődést a többi várossal. A tudás a mi titkunk, mert ha rossz kezekbe kerül, akkor a „mágiát” ismét pusztításra használják és az a kevés is elveszik, amit eddig sikerült megőrizni.

-Ismertem a szüleidet. Már régóta figyellek, és nem véletlen az sem, hogy most itt vagy. Azt szeretném, ha átvennéd a helyemet, és te lennél a legjobb varázsműves. Megvan hozzá minden tehetséged, ezt jól mutatja, hogy képes voltál aktiválni egy olyan szemüveget. Régen tucatszámra gyártották, akkoriban nem volt benne semmi különleges. De minden itt van, elraktározva. Nem a könyvekben, hanem a falakban. Mert a város maga egy nagy könyvtár. A varázslat ott van minden kőben. Képzeld el azt, hogy ez egy hatalmas könyv. Amiben minden építő elem egy-egy betű. De csak akkor tudod elolvasni, ha megvan hozzá a megfelelő szemüveged.

Lexa, egy konkrét tárgyat keresett, de ha így lett volna az a cél teljesülését jelentette volna. Ami űrt hagy maga után válaszok helyett. Az ő mágiája sokkal emberibb volt, mint ezek az érthetetlen varázslatok, vagy most már inkább gépezetek. Végre megtalálta helyét Felhővárosban, és már másnap bejelentette a mester, hogy tanítványt fogadott, akit a legnagyobb gondossággal választott ki, hogy a varázslat megértésére oktassa. Mindenki boldog volt, hogy nem veszik el a tudás. De az igazság nehéz teher, amit csak a legerősebbek képesek hordozni. Ezzel kezdetét vette Lexa története, aki varázstolvajból idővel elismert varázsló lett, és a világra már nem úgy tekintett, mint előtte.