Hotel az erdő szélén

 Egy pályázatra írt rövid novellám. Egy nyári munkám emlékeiből táplálkozik ez a történet. Akkor ott helyben fogalmazódott meg bennem az ötlet. Nos nem tartom egy erős írásnak., ha értékelnem kellene akkor 1/3. Vagyis tudatosan a könnyű kategóriába tartozik, amitől nincsenek nagy elvárásaim. Inkább csak pillanatnyi hangulatot és élményt ír le. Attól még a történet érdekes, csavar is található benne és gyakorlásnak tökéletes volt. Az eredeti jóval hosszabb lett a vázlatok alapján, amit aztán később a pályázat feltételei miatt jócskán le kellett rövidítenem. 

Kopogtattak az ajtómon. Egy pillanatra megrezzentem, mert még a múlt hatása alatt voltam. Majd próbáltam összeszedni magamat, és fogadtam a kiérkező rendőröket. A rangidős tiszt előbb bemutatkozott, és egyben igazolta is magát. Én pedig behívtam őket a lakásomba. A nappaliba beszűrődött a felkelő nap fénye, ezért oda ültünk le beszélgetni.

– Kérem mesélje el az egészet az elejéről. Nagyon fontos, hogy átfogó képet kapjunk a történtekről.

– Évekig dolgoztam a Nagykerti hotelben, de azon az estén minden megváltozott. Mintha kicserélték volna a munkatársaimat. Kívülről semmi változás, de belül, kiüresedett porzsákok.

– Szóval maga szerint, az egész személyzet megkattant, és csak a véletlenek sora vezetett el a tragédiához?

– Kérem ne szakítson félbe, fogalmam sincs mi történt, csak azt tudom elmondani amit átéltem.

 

Aznap jóval több munkát kaptunk Bélával, nemcsak a kertet kellett rendbe rakni, hanem még ránk sózták a nagyterem berendezését is. Egy nagy ünnepséget kellett előkészítenünk, valami évfordulós bálra készültünk.

– Képzelheti mennyi kedvünk volt túlórázni a melegben. De hát amíg megfizetik addig megcsinálom a plusz munkákat is. Emlékszem a kertben az emlékművet raktam rendbe. Szokatlan érzések keringtek bennem. A munkáltatóim nagyon érzékenyek arra a helyre. Amikor odakerültem, csak legendákat hallottam róla, hogy állítólag a szállodatulajdonosok felmenői, egytől egyig ott vannak eltemetve. És az a hely egyfajta sírkertként működik. Amikor a környékén dolgoztam, a hideg futkosott végig a hátamon. Persze ezt be lehet tudni annak is, hogy beképzeltem az egészet, hála az élénk fantáziámnak.

– A kollégája ilyenkor merre tartózkodott?

– Mármint Béla? Nem akarok fölötte ítélkezni, mert kedvelem az öreget. De ahol csak tudta, kerülte a kemény munkát. Nem tudtam rá teljesen haragudni, mert vicces figurának ismertem meg. Aki képes naphosszat aludni, még munkaidőben is. Végül is közel áll a nyugdíjhoz.

 

Majd hirtelen belém hasítottak az emlékek. Béla jutott eszembe, ahogy félelem nélkül nézett egyenesen a szemembe.

 

– Péter minden rendben?

– Igen haladjunk tovább.

Az ebédlőben voltunk. Nagyjából egyszerre kapunk szünetet, van egy elkülönített tér a személyzetnek. Csak a szokásos dolgok történtek, mint általában. A nagy asztalnál elkülönítve ültek a vezetők. Mi alantasok, csak triumvirátusnak hívtuk őket. A felszolgálólány folyton irigykedve beszélt róluk. Sosem mert előttük nyíltan szólni, de a hátuk mögött elmondta őket mindennek. Amikor meg szemtől szemben kérdezték, elővette a legnyájasabb természetét. Csak arra tudok gondolni, hogy ígértek neki valamit cserébe. Máskülönben biztos nem segédkezett volna. Ebéd után beugrottam a konyhára a barátomhoz, hogy egy kicsit beszélgessek vele. Már régről ismertem, gyerekkorunk óta jó barátságban voltunk. Igazából neki köszönhettem ezt az állást. Ő ajánlott be ide, hogy milyen jó lesz majd itt dolgozni, és a fizetés is elfogadható. Az elvégzett munkámról meséltem neki. Amikor a szikla kertnél dolgoztam, úgy éreztem magam mintha figyelnének. Persze nem vett komolyan. Mert azt mondta, hogy ő is így van ezzel, utálja ha a vendégek panaszkodnak a főztjére és a szakáccsal akarnak beszélni. Ilyenkor úgy tett mintha igazat adna nekik, aztán amikor kimentek a konyhából, bosszúból beletett valami plusz fűszert az ételbe. Szerencsére sosem árulta el mi volt az. A könnyed beszélgetés hamar elterelte a figyelmemet, a rossz érzésekről. És nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Igazából gyorsan ki is ment a fejemből az egész.

 

Rengeteg új vendég érkezett a hotelbe a hétvégére. Ezért jóval több munkája volt, mint egy átlagos napon. Csak a szokásos előkészületek, beszorozva nagyon sokkal. Nem is akartam tovább feltartani. Bélának is szüksége volt még rám. Pontosabban a munkának énrám.

 

Miután végeztem a műszakommal visszatértem a szállásomra, hogy pihenjek pár órát, majd pedig újult erővel nekivágva befejezzem a plusz feladatokat a nagyteremben. A szállásom egy kis szoba, külön fürdőszobával. Ideális egy személynek, aki csak azért megy oda, hogy dolgozzon és pénzt keressen. Az időm nagy részében ha tehettem, nem sokat tartózkodtam ott. Gyorsan lemosakodtam, majd ledőltem pár órára.

 

Hamar elnyomott az álom. Az egész szoba kavargott velem. Úgy éreztem mintha kifordulnék önmagamból. Egy sor negatív élmény villant át az agyamon. A korábbi munkatársaimat és a régebbi barátaimat láttam sorra megjelenni a szobában. Akik megvető pillantásokkal néztek le rám. Majd amilyen hirtelen megjelentek, már jött is a következő alak.

 

A hotel előtt rengeteg helyen dolgoztam, viszont sehol sem töltöttem el hosszabb időt. Nem az emberekkel volt bajom, hanem folyamatosan vonzott az ismeretlen felfedezése. Nem számít hol, csak valami újat akartam megtapasztalni. Viszont most anyagi kényszerből itt ragadtam.

 

Hirtelen, mintha egy ólom test zuhant volna rám, elnehezedtem, mozdulni sem bírtam. Ekkor az agyam már felfogta, hogy álmodok, de a testem még nem tért magához. Egyre erősödő zúgást hallottam, majd a zaj csilingeléssé élesedett. A telefonom ébresztője volt az, ami megmentett ettől a rémálomtól. Teljesen kivert a víz, és remegő kézzel nyúltam a mobilom után, hogy elnémítsam. Ügyetlenül tettem vissza, és leesett a padlóra. Mikor fel akartam venni, észrevettem, hogy van valami az ágyam alatt. Egy női nyaklánc.

 

A kadétnak mosolyra húzódott a szája, és félreérthetetlen kacsintást tett rangidős kollégája felé. Aki, mint egy gondolat átvitellel, nyugtázta a kapott gesztust.

 

–  Nem volt viszonyom a szállodai szobában senkivel. Valaki járt nálam, és szándékosan helyezte el azt a tárgyat. De akkor még nem láttam az összefüggéseket.

 

Miután összeszedtem magamat, nekiláttam a munkámnak a nagyteremben. Felpezsdült az élet. A szálló vendégei szép lassan visszatértek programjaikról, és megtöltötték az üres tereket. Mondhatni átlagon felüli létszám gyűlt össze.

 

Már késő estére járt. Utolsó feladatom az volt, hogy segítsek a felszolgálásban. Teljes fejetlenség alakult ki. De jó értelemben véve. Az alkohol már megtette a hatását a vendégeknél. Egyre gátlástalanabbul kezdtek viselkedni. Egy részeg férfi majdnem kiverte a kezemből a tálcát, amikor egy újabb poharat akart elvenni.

 

Egyszer csak az igazgató jött oda hozzám. Látszott rajta a felszabadultság. Majd barátilag, egy poharat nyújtott felém, és közölte velem, hogy mára véget ért a műszak, és csatlakozzak én is az ünneplőkhöz. Körbenéztem a teremben és láttam milyen jól működik az önkiszolgáló rendszer. Ezért nem is éreztem fontosnak az ellenkezést. Elvégre a főnök utasított, vele pedig felesleges ellenkezni.

 

Nemcsak én kaptam aznap este kimenőt. Ott volt mindenki a személyzetből. Borzalmas zene szólt, de akkor máshogy hallottam. A felszolgálólány odajött hozzám, és behúzott a tánctérre. Finoman hozzám simult, és a fülembe súgott. Valahonnan egy boros üveg került a kezembe, és azon kaptam magamat, hogy kifelé tartunk.

 

Alig néhányan csavarogtak odakint rajtunk kívül, páran dohányoztak majd mentek is vissza. Másokat pedig elnyelt a sötétség.

 

A sziklakertbe akart menni, mert az kellően félreesett a mulatozóktól. Nem is láttam ott senkit, így hát odamentünk. Megragadtam a derekát, és megcsókoltam.

 

Hideg volt az ajka. Nyoma sem volt a vágynak ami idáig hajtotta. Majd megváltozott a tekintete és hátrálni kezdett. Az üveg kiesett a kezéből és apró szilánkokra tört szét. Vörösre festve ezzel a kövezetet.

 

Csönd vett körül egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig. Aztán ráeszméltem, hogy az épületből sem szűrődik már ki a zsivaj hangja. Az egyetlen fényforrások a kert lámpái voltak, amik narancssárga fényükkel megvilágították a sziklákat.

 

A homályból csuklyás alakok kezdtek kitűnni. Nem ismertem fel senkit, mert maszkot viselt valamennyi. A fényben megcsillantak, a nyakukban hordott medálok. Ahhoz hasonló amit találtam az ágyam alatt. Egyre többen lettek, majd teljesen körbevettek. Ekkor az egyikőjük kilépett a tömegből, levette álarcát aztán megszólított. Az igazgató volt az.

 

Egy pillanatra megkönnyebbültem. Majd ezt az érzésemet az értetlenség, és a fokozódó pánik vette át. Nem szólt semmit. Csuhája alól elővett egy tőrt, közelebb lépett hozzám és letette elém egy  nagyobb kőoszlopra. Végignézett a tömegen, és rámutatott egy alakra. Az pedig engedelmeskedett, és ő is odajött hozzánk. Már a járásából ismerős volt. A kollégám Béla volt az.

 

– Sok éve kísérjük figyelemmel az utadat. Szólalt meg az igazgató. – Képtelen vagy beilleszkedni. Folyamatosan vándorolsz a világban és keresed a helyedet, nem tartozol sehova. Tekints ránk úgy mint egy bizottságra, egy olyan szervezetre ami a mindenkori hatalom felett áll. Mi voltunk azok akik ott voltak veled az iskoládban, az első munkahelyeden, ott vagyunk mindenhol. Még ott is ahol nem számítanál ránk. Az olyan emberek mint te, haszontalan elemei a társadalomnak. De adunk nekik egy lehetőséget. Szerződést ajánlunk neked. Örök érvényű, cserébe az életedért. A szerződés vérrel köttetik. Itt van mellettem Béla. Régen olyan volt mint te. Ő az életet választotta. Bölcs döntést hozott. Most pedig rajtad a sor. Vedd el a tőrt és végezz vele. Szabadítsd fel a lelkét a kötelesség súlya alól, és vedd át a helyét, mígnem eljön a te időd is.

 

Döbbenetemben szóhoz sem bírtam jutni. Nem tudtam volna azzal a tudattal tovább élni, hogy megölök egy ártatlan embert. Gyorsan kellett cselekednem. Magamhoz vettem a tőrt, és Bélára néztem. Szemében nem volt félelem.

 

Hirtelen bevillantak a kertben végzett munkáim. Lendületet vettem és előreugrottam. Majd egy erőteljes szúrással, pengémet belemélyesztettem, az elosztóba. Rövid szikrázás után, a fények sorra kialudtak körülöttem. A maszkos alakok pánikba estek. Én pedig kaptam az alkalmon és rohantam.

 

Nem volt nálam a mobilom, ezért csak jóval később tudtam magukat értesíteni. És rengetegen voltak a csuklyások, nem tudtam kiben bízhatok meg. Pár várossal odébb kellett menekülnöm mire hazaértem. Ami jó pár óra kiesés. A sötétben pedig nehéz tájékozódni. Teljesen elvesztettem az idő érzékemet. De most már minden rendben van, végre itt vannak.

 

A rangidős rendőr megértően bólogatott.

– Ez minden amit el szeretne nekünk mondani? – Igen, a legjobb emlékezetem szerint meséltem el a történteket. Kérem vigyázzanak, azok az elmebetegek képesek lettek volna megöletni egy öregembert.

 

A kadét benyúlt a zsebébe, majd elővette a nyakláncot. Pontosan azt, amit az ágyam alatt találtam.

– Ismerős ez önnek? Nem figyelt oda, amikor azt mondta az igazgató, hogy mindenhol ott vagyunk? Muszáj tartozni valahova. Megvolt a választási lehetősége, nem élt vele.

 

A rangidős rendőr pedig elővett egy bilincset, majd a csuklómra pattintotta.

– Bejelentést kaptunk a Nagykerti hotelből, emberölés kísérlete miatt. A szemtanúk vallomásai szerint, az elkövető személye Önre illik.

– Jogában áll hallgatni.