Tűz és Víz

 Az üvegburok alcímmel írtam ezt a novellát. Már régóta ért bennem a gondolat. Próbáltam a maga egyszerűségében megfogalmazni mi is az a szeretet. Íme olvashatjátok lejjebb. 

Egy csapat gyerek játszott a parton. A nyári hőségben nincs is jobb hely, mint a gát. Távol az iskolától, és még messzebb, a felnőttek óvó tekintette elől. A kis érben folyó víz kellemesen hűsítő volt. Az egyik fiú a nagy játékban megszomjazott, ezért visszament a lerakott holmikhoz, hogy igyon pár kortyot. Ekkor meghallotta pár aggódó felnőtt hangját, akik egyre közelebb érnek.

–  A felnőttek azt sem tudják már mi az a játék. Mindent csak elrontanak.

Hasonlóképpen bosszankodtak társai is. Habár jól tudták a gyerekek, hogy tilos a gáton játszaniuk, mert ha jön egy nagyobb vihar, akkor rövid idő alatt félelmetes áradás zúdul végig a mederben. Még be sem fejezte az ivást, amikor haragjában elhajította a kis üveget amilyen messzire csak tudta. Mintha minden mérgét kiadhatná így.

A flakon a lendülettől csak pörgött, le egészen a partig, ahol megakadt az aljnövényzetben. Nem maradt más, csak a víz csobogása, a gyerekek zsibajának távolodó hangja, és egy apró alig látható vízcsepp, ami ide-oda folyt az üveg falán.

–         Ki vagyok én? Kérdezte rémülten. Egyre gyorsabban siklott körbe-körbe, de sehogy sem találta a helyét.

A palack fala nem engedte messzire. Ekkor azonban észrevette, hogy mellette hatalmas és erős testvére szabadon száguld valahova messzire. Összeszedte minden erejét és átkiáltott.

–         Hát te meg ki vagy?

–         Én vagyok az Ér. Vízből állok, és örökké mozgásban vagyok. Rengeteg apró vízcseppből nőttem meg. Születésemkor olyan apró voltam, mint amilyen te is vagy.

–         Cseppekből áll…

Gondolkozott, egy kicsit.

–         Megvan! Már tudom, ki vagyok. Én vagyok Cseppecske. Ha nagy leszek, olyan akarok lenni, mint te. Nagy és erős.

–         Örülök, hogy itt vagy. De tudod, nem én vagyok a legerősebb a vizek között.

–         Nézz fel az égre, a magasban most is láthatod minden vizek ősanyját, a Felhőt. Úgy hallottam egyszer egy mély, és bölcs folyótól, hogy az idők kezdetén minden víz ott fent volt. De egyszer megjelent valami más is. Az emberek csak úgy hívják, hogy Nap. Annyira megbántotta valamivel Felhő anyánkat, hogy az bánatában kettészakadt. És akkor rengeteg víz hullott a földre.  Így születtünk mi is. Felhő anya és a Nap azóta haragban vannak egymással.

Cseppecske elképzelte milyen érzés lehet, odafent a kék égen, szabadon szállni. Felfedezni az ismeretlen világot. De akárhogy erőlködött képtelen volt kijutni börtönéből.

–         Kérlek, Ér. Segíts nekem. Szeretnék hozzád csatlakozni, hogy együtt lehessek a testvéreimmel.

Ér azonban nem tudott segíteni.

–         Sajnálom Cseppecske, de én csak egyfelé haladok. A medremet nem tudom elhagyni. De kérd Felhő anyát, hogy küldjön még egy kis esőt, akkor már elég erős leszek ahhoz, hogy kinyúljak érted.

Cseppecske egész nap mást sem csinált, csak Felhő anyához könyörgött esőért. Ám az mintha meg sem hallotta volna. Pont az ellenkezője történt. Messze eltávolodtak az égen a foszlányok. Nem maradt más csak a gonosz Nap.

–         Tűnj innen! Látni sem akarlak!

Süvített Cseppecske. Ám ekkor valami megváltozott. Az üveg mögött, valami apró jelent meg. Egyáltalán nem hasonlított Cseppecskére. Amilyen kicsi, annyira hangos volt.

–         Égetek, pusztítok, felfalok mindent.

Körülötte a kiszáradt kis növények, lassan lángra kaptak, de éppen csak apró szikra ereje volt.

–         Ki vagy te?

Kérdezte Cseppecske.

–         Hát nem látod? Én vagyok a hatalmas Nap apám legkisebb fia, Lángocska. Egy napon olyan nagy leszek majd, mint ő. És mindent felperzselek magam körül.

Cseppecske megijedt, hogy egy ilyen gonosz teremtény került mellé. Ahogy figyelte rájött, Lángocska képtelen a mozgásra. Csak egyik növényről a másikra tud haladni. Azokból sem képes mindegyikre. Azon a szakaszon pedig alig volt néhány elszáradt kóró.

Hirtelen váratlan ötlete támadt Cseppecskének. Összeszedte minden bátorságát és megszólította a hangoskodó Lángocskát.

–         Állj meg egy pillanatra és nézz körül. Ha ilyen gyorsan apád örökébe akarsz lépni, akkor nem marad semmi a parton és itt ragadsz.

Lángocska gyanakvóan nézett rá, de egy pillanattal később lelassította az égését.

–         Igazad lehet, ezen a homokos talajon képtelen vagyok tovább terjedni. De van itt még elég gaz, hogy hatalmasra nőjek. Ha Nap apám meglátja mekkora lettem, elküldi majd Villám testvéreimet és akkor még erősebb leszek.

–         Talán így lesz. De tudod, a nagyok nem mindig hallgatnak a kisebbekre. Az én Ér testvérem, hiába szeretne segíteni, képtelen rá. Felhő anyám sem figyelt rám. Inkább eltávolodott. De én itt vagyok, és alkut ajánlok neked. Olyan sebes tudok lenni, mint Ér, és olyan magasra tudok szállni, mint Felhő anya. Csak éppen ez a burok nem enged börtönömből. Szabadíts ki innen, és elvszilek téged Nap apádhoz.

Lángocska nagyon türelmetlen volt. De belátta ez a leggyorsabb módja annak, hogy hazajusson. Összeszedte minden vadságát, és elkezdte perzselni a gallyakat, növényeket. Amennyire csak bírt, hatalmasra nőtt. Megközelítette az üveget. Kis láng karjaival a falat ütötte teljes erejéből. Ami így lassan repedezni kezdett. Cseppecske pedig bíztatta, hogy ne hagyja abba.

Ér, amikor meglátta mi történik, éppen figyelmeztetni akarta őket. De már késő volt, a palack eltört. Egy pillanatra csak, de megérintették egymást. Cseppecske úgy érezte mintha a tűz mindig is a része lett volna. Mintha egy alapvető eleme lenne, amit sosem érinthet. Akkor megértette mit érzett Felhő anya, és miért szakadt ketté. Cseppecske egy halk szisszenéssel elpárolgott és Felhő anya felé szállt.

Lángocska egy kicsit meggyengült a szokatlan érzéstől. Ami ugyan csak egy pillanatra, de megnyugtatta. Kevésbé égett hevesen.

–         Cseppecske, merre vagy?

Kiáltotta, de sehol sem találta már.  Ér volt az, aki felvilágosítást adott neki.

–         Tűz és víz nem lehetnek együtt. Örök harcban állnak egymással.

–         De hiszen én éreztem. Valami szokatlant…

Mondta lángocska félénken.

–         Az lehetetlen. Én már hosszú korok óta, folydogálok erre, de még sosem hallottam olyat, hogy a tűz jót tett volna a víznek.

Az ég elfelhőzött. Úgy tűnik eső közeledik.

–         Felhő anyám most megharagudott rád, amiért elpusztítottad Cseppecskét. Ti tüzek csak rombolni tudtok. De most én oltalak el téged.

A lezúduló eső megsokszorozta Ér erejét. A felhők eltakarták a napot, ami mintha visszavonulót fújt volna az égről. A zsilipek nem bírtak a hatalmas nyomással és átengedték a rengeteg vizet. A kiömlő ár, egy pillanat alatt kioltotta a szeretet utolsó lángocskáját. Magával sodorva az összetört üvegszilánkokat…